Beperli a Fideszt a Helsinki a gyalázkodónak tartott közlemény miatt
A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos pénteki sajtóközleményében.
A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos pénteki sajtóközleményében.
12 osztálytársa írt levelet a bíróságnak a kurd Kaya Elif érdekében, akit az a veszély fenyeget, hogy családjával együtt kitoloncolják Magyarországról, bár csecsemő kora óta itt él. A leveleket matrózblúzos lánykülönítmény adta át pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak.
Meglepetést és értetlenkedést váltott ki ügyvédek körében, hogy Polt Péter legfőbb ügyész szerint a Quaestor vezetőjét, Tarsoly Csabát azért nem faggathatták ki a hatóságok már az eljárás megindulása után, mert potenciális gyanúsítottként nem volt arra lehetőség, hogy tanúként meghallgassák, és ha ezt tették volna, az emberi jogai sérültek volna. A hvg.hu által megkérdezett ügyvédek hangsúlyozták, hogy a jogszabályok alapján Tarsoly tanúként nyugodtan beidézhető lett volna, és később simán gyanúsított lehetett volna, mint ahogy most már az is.
Március 31-i hatállyal megsemmisíti az Alkotmánybíróság (Ab) a fogvatartottak minimális mozgásterének nagyságára vonatkozó rendelkezést, mivel az nemzetközi szerződésbe és Alaptörvénybe ütközik. Egy héttel ezelőtt a strasbourgi bíróság hat fogvatartott embertelen bánásmódja miatt ítélte a magyar államot mintegy 74 ezer euró kártérítésre. További 500 hasonló magyar ügy van még az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.
Jogvédő szervezetek elemezték az Alkotmánybíróság utóbbi években hozott 23 fontos döntését, kiemelt figyelmet szentelve a hatalom által újonnan kinevezett bírák tevékenységének. Mióta a tagcserék miatt többségbe kerültek a Fidesz-KDNP által delegált tagok, 77 százalékban a kormánynak kedvező döntés született az Alkotmánybíróságon, az új kinevezések előtti vizsgált időszakban viszont nem volt olyan határozat, amely a kormánynak kedvező lett volna.
Több milliárd forint kiadást jelenthet a magyar államnak az a strasborgi bírósági ítélet, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság kedden délután hozott nyilvánosságra. Az Emberi Jogok Európai Bírósága mintegy 44 ezer euró kártérítést ítélt meg annak a hat, magyar börtönökben fogvatartott személynek, akik a túlzsúfoltság miatt tettek panaszt. A jogvédők szerint a magyar kormány hiába épít börtönöket, amíg ezreket tart indokolatlanul előzetes letartóztatásban.
Rendőrök verték és rugdosták össze, miután egy kitalált ürüggyel megtartott házkutatásról bevitték – ezt állítja egy idős zenész, aki történetesen roma. Soha még szabálysértése sem volt a 72 éves bácsinak, aki az eset óta a bal szemére nem lát. Hiába tett panaszt, mindenhol a rendőröket védték, de most az ombudsman közbelépésére mégis vizsgálhatják a lehetséges túlkapást. Az ügyből precedens lehet, és előfordulhat, hogy a hatalmukkal visszaélő rendőrök a vádlottak padjára kerülnek.
Közterületen való italozásért, koldulásért, de még az utcán történő gyalogos átkelésért is ítéltek többnapos, illetve -hetes szabálysértési elzárásra embereket. Többségüket azért, mert nem tudták kifizetni a szabálysértési bírságot. A Magyar Helsinki Bizottság minap nyilvánosságra hozott jelentése egyszerre abszurd és szomorú példákkal illusztrálja, hogy milyen anomáliákkal működik a szabálysértési elzárás intézménye Magyarországon.
Magyar civil jogvédő nyerte el az egyik legrangosabb német magándíjat. A több területen is maradandót alkotó Kőszeg Ferenc elismerése elsősorban annak a teljesítménynek szól, amit a Magyar Helsinki Bizottság vezetőjeként az emberi jogok védelme során nyújtott.
Bogár a kenyérben? Edd csak meg, vitamin! Nem tudsz angolul? Akkor az ügyvéd nem foglalkozik az ügyeddel. Nincs tolmács, aki segítene a kérelmed elbírálásának szempontjából létfontosságú interjún? Így jártál. A menekültügyi őrizetes nem bűnöző – maga a menedékkérés is jogszerű aktus –, mégis sokszor rosszabb bánásmódban részesül, mintha az lenne. És ennek csak egyik eleme a fogva tartás, ami akár fél évig is elhúzódhat, mire megszületik a döntés. (H)idegen - Menekültek Magyarországon.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki elsőfokú, nem jogerős ítéletével 500 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Készenléti Rendőrséget, amiért jogelődjének, a Rebisznek a munkatársai 2006 októberében a Blaha Lujza térnél elfogását követően bántalmaztak egy fiatalembert.
Egyetlen póló elrablása miatt több mint egy évig ült előzetes letartóztatásban egy javítóintézetben egy 17 éves fiú. A Magyar Helsinki Bizottság Strasbourghoz fordul az ügy miatt.
Ha kellő számban, erőszakosan lép fel egy társaság, nem kell tartania a következményektől, mert a rendőrség nem fog közbe lépni – ezt a következtetést vonta le a Magyar Helsinki Bizottság az Országos Rendőr-főkapitányság határozatából, miszerint teljesen jogszerű volt, hogy a rendőrök nem avatkoztak közbe, amikor két évvel ezelőtt szélsőjobbos tömeg megtámadta a devecseri roma családok házát.
Panaszt tett megbilincselése és előállítása miatt egy nagykovácsi lakos a Független Rendészeti Panasztestületnél – jelezte a hvg.hu-nak. A Lászlót képviselő Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András szerint az intézkedő rendőr ellenállásnak értékelte, hogy a férfi érdeklődött az előállítás indokáról, pedig azt egy rendőrnek kötelező közölnie.
A Soros-pénzekből végzett munkáját nem tartja idegen érdekek kiszolgálásának, és semmi szégyellnivalója nincs Lázár Jánosnak.
A norvég civil alapok által támogatott civilek ellen hadjáratot indító Lázár János az ezredfordulón tagja volt a Magyar Helsinki Bizottságnak, sőt: a szervezet által kiadott, börtönökről szóló könyvet, melyben az ő neve is fel van tüntetve, a Soros Alapítvány, az ugyancsak Soros-pénzből működő Nyílt Társadalom Alapítvány, valamint a Világbank is támogatta -– írja a 444.hu. A Magyar Helsinki Bizottság a hírt úgy kommentálta, hogy nem szégyenlik ma sem, hogy Lázár nekik dolgozott, és ezért pénzt is kapott, a miniszter "viselt dolgai miatt" pedig nem nekik kell szégyenkezni.
A Fidesz és Hoppál Péter volt szóvivő megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jóhírnévhez való jogát – ezt mondta ki a Fővárosi Törvényszék a hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletben. Hoppál tavaly augusztusban „álcivil” szervezetnek nevezte a Magyar Helsinki Bizottságot, amelyért bocsánatot kell majd kiérniük, ha jogerős lesz az ítélet.
A Velencei Bizottsághoz és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordult a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, mert szerintük az alkotmányosság elveivel és a nemzetközi normákkal összeegyeztethetetlen a fővárosi önkormányzati képviseleti rendszer átrajzolása, ezért pedig megkérdőjelezhető az őszi önkormányzati választás legitimitása is.
Nyílt levélben üdvözli a Magyar Helsinki Bizottság, hogy Áder János beszédet mondott a Pásztor István vajdasági politikust ért inzultust követően, de emlékeztetnek arra, hogy amikor például a melegfelvonulás résztvevői ellen irányult az erőszak, akkor a köztársasági elnöki felszólalás elmaradt. A jogvédők szerint akkor is törvényt sértett a rendőrség, amikor nem védte meg Pásztort, de akkor is, amikor az őt leköpő nőt annak ellenére fogdában tartotta, hogy arra ilyen esetekben nincs szükség.
Bár már februárban el kellett volna kezdődnie annak a pernek, amelyet a Fidesz-szóvivő ellen indított egy hazai jogvédő szervezet, a bíróság a választások utánra halasztotta a tárgyalást.